Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


My life story (új!) /2.fejezet/

2010.07.19

My life új!

 

ll. Ez is jól kezdődik...

  Motoszkálást hallottam. Meg gépek pittyegését a szomszédos szobában. - legalábbis azt hiszem, onnan jött a hang. - És éreztem valami meleget a csuklómon. Kicsit fáj a fejem, de elviselhető. Hallatszik valami beszélgetésféle egy folyosóról csupa szakszavakkal átszőve. Nem is értettem semmit. A folyosón megint léptek. Egy gyorsan lépdelő magassarkú cipő kopogása, és egy jóval lassabban közeledő - valószínűleg férfi - léptei, és halk beszélgetést lehetett hallani. Mostmár körülöttem is egyre nagyobb volt a zaj. Az ágy pedig kemény. Otthon teljesen puha ágyam van. Csak olyanon bírok aludni. Tényleg... Hol is lehetek valójában? Kinyitottam a szememet. Még nem szoktam meg a pislákoló fényt, de anyám arcát ki tudtam venni, amint mellettem ül.
- Hol vagyok? -Amint elhagyta a kérdés a számat, már tudtam, hogy fölösleges volt.
- Amikor azt a vacak lekvárt kerested úgy beverted a fejedet, hogy elájultál, így behoztalak az ügyeletre. De mostmár minden rendben van. - magyarázta anya.
- De teljesen jól vagyok, menjünk haza! 
- Zsófi! Nagyon beütötted a fejedet, lehet, hogy agyrázkódásod van.
- Biztosan nincsen, mert kitűnően érzem magamat. Nincs semmi bajom. - Győzködtem.
- Hát ha te így gondolod annak örülök, de nem árt megvárni az orvosok véleményét is. 
- Felesleges. Anélkül is tudom, hogy nincs az ég világon semmi bajom.
- Nyugodj meg. Amint lehet haza megyünk. - ígérte anya:
- Addig ittmaradsz, ugye? 
- Persze.
- Fruzsi?
- Mindjárt ő is itt lesz. Csak hazaugrott megetetni Millit.
- Akkor jó. Mondani akarok neki valamit.
  Ebben a pillanatban közeledő léptek zaja hallatszott a folyosóról. Tudtam, hogy csak Fruzsi lehet. Egyrészt a magassarkúja kopogásából, mert senki más nem képes tűsarkokon ilyen kecsesen és gyorsan járni. Ezért is irigyeltem. Én jóformán menni se tudtam az ilyen cipőkben. Mondjuk nem is igazán hordtam ilyesmit. De akkor is. Jobb érzés lett volna, ha tudom, hogy tudnék benne járni ha akarnék. De sajnos az egyensúly érzékemet is apámtól örököltem. Lehet, hogy neki nem okoz gondot, mert nem hiszem, hogy valaha magas sarkút próbált volna fel, de engem zavar, hogy jóformán nem bírok megállni benne. Tesi órán is sokszor kerülök így hátrányba. Például a talajgyakorlatnál. Vagy egyszerűen amikor végig kellett menni a padon. A többiek meg persze azt hitték bolondozok. Majd elsüllyedtem szégyenemben. A talajgyakorlatom persze totális kudarc volt. Meg is kaptam rá a karót. Tesiből év végén valami csoda folytán sikerült kihoznom egy hármast. De az is csak kegyelem hármas volt, amiért úgy igyekeztem (...) Na de térjünk vissza a jelenbe. A léptek az ajtó előtt lassulni kezdtek, aztán kopogás hallatszott.
- Szabad! - szólt ki anyám.
 Fruzsi lépett be az ajtón, ahogy vártam. Arcán a jól megszokott gyönyörű mosoly helyett, aggodalom tükröződöt. Amikor meglátott, viszonylag gyorsan el is tűnt ez az arcáról, és az ágyamhoz 'libbent'. (Szó, ami szó igazából minden mozdulata könnyed volt, táncra emlékeztető... Mondanom sem kell, én valósággal végig trappolok az utcán. (sóhaj)
- Sziasztok ... Felébredtél? - kérdezte inkább anyámtól, mint tőlem.
- Igen. Nemrég tért magához. És biztosan állítja, hogy semmi baja. Bár inkább az orvosoktól szeretném ezt hallani. Azért az mégiscsak más. - magyarázta sietősen anya.
- De tényleg nincs semmi bajom. Csak nem gondolod, hogy egy hülye szekrényajtó ilyen könnyedén kiüt?! - Hát ez szép. Anyám valószínűleg nem is figyelt rám, meg volt győződve, hogy nagyon beüthettem a fejemet.
- Hát persze, hogy nem. Mindjárt haza megyünk. - csitított.
Már épp hosszabb magyarázkodásba kezdtem volna arról, hogy teljes mértékben egészséges vagyok, amikor végre bejött az orvos. Fellélegeztem.
- Jó napot! - köszönt a nővéremnek.
- Jó napot! - köszönt vissza sugárzó mosolyával Fruzsi.
- Úgy nézem minden rendben van Zsófival. Hazamehetnek. - Na végre! Ugye, hogy megmondtam én?! - De azért kerülje az ilyen ravasz szerkezeteket, mint a szekrény. - Tette hozzá mosolyogva.
- Mindent megfogunk tenni, hogy távol tartsuk még az igen rafinált asztaloktól, fiókoktól és polcoktól is - Mondta anyám ugyanazzal a mosollyal rámnézve. Tisztában volt egyensúly problémáimmal. De azért nyilvánosan nem kellett volna ezzel nyúzni. Elég nekem, amikor mindenki rajtam röhög évközben.
- Naggggyon humoros. Mostmár mehetünk végre? - tettem hozzá, a humorérzék legkisebb jele nélkül.
- Persze. Viszlát! - Köszönt, még az orvosnak, mire az csak mosolygott, és intett nekünk. Hát igen. Az én esetemben, tényleg nem túlzás, 'Viszlát'-tal köszönni a kórházban. Körülbelül annyi a szerencsém, mint amennyire repülni tudok. Magyarán semmi, -hacsak valamiben meg nem botlok, és úgy repülök - igen, erre is volt már pár péda.
- Lányok, ugye nem gond, ha én még bevásárolok? Ti hazamehettek, ha akartok...
- Oké! - vágtuk rá egyszerre. Tudtuk, hogy anyámnál órákig tart egy vásárlás.
- Apropó! Zsófi, már három napja nagyjából 10 percente csörög a telefon egyfolytában. Ideje lenne vissza hívnod Tomit. - utasított szélesen vigyorogva. Jellemző. Anyám fel se tudja fogni, hogy csak barátok vagyunk. Haverok. És ennyi.
- Jó, majd felhívom. - vetettem oda.
- Akkor sziasztok. Legkésőbb nyolckor otthon vagyok! - Összenéztünk a nővéremmel. Még csak négy óra körül lehetett. De hát ismertük anyánkat.
- Szia - köszöntünk egyszerre, és elindultunk.
Ekkor jutott eszembe anyám előbbi megjegyzése. Három napja?! 
- Meddig nem voltam magamnál? -kérdeztem, bár tudtam, ez is felesleges kérdés. Jó lenne felhagynom a magától értetődő dolgok utáni kérdezősködéssel. 
- Tizenharmadika óta - vágott grimaszt Fruzsi. - Jellemző. Amúgy sem vagy valami két lábon járó szerencse, de a tizenharmadikák mégjobban leterítenek. -nevetett.
Inkább elengedtem a fülem mellett a megjegyzést.
- Akkor holnap indulunk. 
- Hova? - kérdezte kiváncsi arccal. 
- Apát látogatjuk meg. És szörnyellát. - tettem hozzá Henriettre célozva. - Nagy híre van számunkra. - forgattam a szememet.
- De ma nem AZ a hétvége van. - emlékeztetett
Hát ez jó. Fruzsi sajnálattal teli arcáról sütött le, hogy azt hiszi, tényleg megártott az ájulás.
- Igen, de e-mailt írt nekem, hogy menjünk.
- Az más. - Ismerte be keserűen. - A fenébe.
- Mi az? - Már megint a nyilvánvalóra kérdeztem rá. Tényleg abba kéne hagynom. 
- Programom lett volna. - sejtettem, hogy nem fogja elmondni, hogy mi.
- Aha. Nekem is. - Ez persze nem volt igaz, de szerettem volna felkelteni az érdeklődését. Ami persze szemmel láthatólag nem sikerült.
- Azt hiszem otthon találkozunk. Szia! - azzal Fruzsi elment. Nem tudtam mire véljem a dolgot, de aztán megláttam Petrát, amint felém közeledik széles vigyorral.
- Szia - köszöntem neki.
- Szia Csipkerózsika! - Poénkodott. Nyilván elterjedt már a hír.
- Csipkerózsikát legalább nem egy szekrény ütötte ki. - állapítottam meg inkiább csak szemrehányásként magamnak, mint Petrának.
- De neki is volt hercege. - közölte csibész vigyorral.
- Neki IS? - Istenem, ez egyre szánalmasabb. Most mindjárt a szememre veti, hogy tévedett, hisz ilyen orssz ízlésű hercegek nincsenek.
- Igen. Tomi egyfolytában rólad beszélt. - Petra alig észrevehetően forgatta a szemét.
- Csodás. - Jegyeztem meg ironikusan. Mióta "felébredtem" mást sem hallok. 
- És most hova rohansz? - tudakolta sietős lépteimre célozva.
- Haza. 
- Felhívni... ? - de nem tudta befejezni a kérdést, egyből félbe szakítottam.
- Nem! Csak egyszerűen haza. Úgy is találkozunk holnap hatkor, nem? - Ez is fölösleges kérdés volt. Mindig hatkor találkozunk.
- Hát ma nem jössz? - Úgy tűnt mintha tényleg elszomorodna a hírtől, de még reménykedett, ezt tisztán kihallottam a hangjából.
- Nem hiszem. Sok a dolgom. - Igazából semmi kedvem nem volt hallgatni ma a csipkelődésüket. Ráérek kiakadni holnap is.
- Például ? - Tudta, hogy ezzel csőbe húz. Végül is mi dolgom lehetne a rém unalmas kis életemben, ami ilyen halaszthatatlan?
- Csak ki szeretném magamat pihenni. - Ez félig-meddig igaz is volt.
- De három napig csak feküdtél... - Jellemző. Petra figyelmét nem kerüli el semmi. Én meg gyatrán lóditok, tehát úgy is kiderült volna, hogy most inkább nem >akarok< velük menni.
- Ma nincs kedvem. Felfalnak a szunyogok. - próbáltam indokot találni.
- Jó, akkor majd holnap. Ma én sem megyek. - ez meglepett. Petra mindig örömmel jött velünk. Nem szeretett otthon lenni az öccsével és a bátyjával. Anyukája késő estig dolgozott mindig.
  Idő közben elértünk a lépcsőházunkig.
- Feljössz? Anya nem mostanába jön meg, és szerintem Fruzsi se lesz sokáig itthon.
- Aha.
Próbáltam lehívni a liftet, amikor figyelmes lettem a nagy, piros betűkkel felmázolt "ROSSZ" feliratra. Csodás. Utálok lépcsőzni... Szóval elindultunk felfele, az első emelet fordulójában már találkoztunk is Fruzsival, szóval egyedül leszünk. Felértünk nagy lihegve a negyedik(!) emeletre. Az túlzás lenne, hogy kinyitottam az ajtót, tehát: berúgtam az ajtót, ledobtam az ágyra a kistáskámat, aztán én is utána dőltem. Petra helyet foglalt az asztalomon. 
- Szóval... miért is nem mész ma a többiekkel? - tudakoltam.
- Miért? Zavarok? Mert ha igen ...
- Dehogy zavarsz! - szakítottam félbe rögtön. 
- Akkor jó. - nyugtázta elégedetten, hogy ezt a kérdést elhárította. De nem hagyom annyiban.
- De miért nem akarsz velük lenni most így hirtelen?
- Ez nem hirtelen történt. Azért három nap nagy idő ám... Van amiről lemaradtál.
- Három nap alatt azért nem fordul fel a világ... Na mi az? - Forgattam a szememet.
- Hát... Csak amióta te nem jöttél, Kamilla és Vanda egyfolytában elvonulnak ketten. A Roliék nyaralnak tegnap előtt óta, Tomival pedig nem lehet normálisan beszélni, mert egyfolytában csak 'Zsófi így- Zsófi úgy'... Már bocs, nem sértésnek szántam. Jó, hogy meggyógyultál. Kezdtem már megőrülni tőle...
   Na ettől meg már én őrülök meg. Mi a francnak jön itt mindenki Tomival?! Mindenesetre meg tudom érteni Petrát. Én is utálok olyan emberekkel beszélgetni, akiknek csak egy témájuk van és azt kitartóan mondogatják is egyfolytában. - Idegesítő.
- Aha. - Mindössze ennyit bírtam kinyögni.
- Aha. - Mondta Petra is.
   Innentől hosszú elgondolkodtató csend telepedett a szobába. Ezért szerettem Petrával lenni. Vele a csend is jó. Nem szeretek egyfolytában csevegni. Többnyire - már a felesleges kérdéseimtől eltekintve - nem kertelek, hanem töményen azt mondom, amit gondolok. Ahogy így ültünk az ünnepélyes csendben, hangos nyávogással Milli jelent meg az ajtóban. Fel is ugrott az ölembe, és elkezdett dörgölőzni. Petra is odatelepedett mellénk, Milli pedig végül közénk ült, és hangos dorombolással hagyta, hogy simogassuk. A végén elaludt. Én pedig kimentem a konyhába, mivel frissen sült sütemény illatát éreztem. Az orrom nem csalt. Tényleg süti volt, méghozzá a kedvencem. Csak az alja égett meg kicsit, úgyhogy azt még gyorsan eltávolítottam, és úgy vittem be a szobámba. Aztán lelkesen el is kezdtük a pusztítást. Közben beraktam a kedvenc DVD filmünket, amit már legalább százszor láttunk, és az egész szövegkönyvet kívülről fújtuk. Valahány ittalvós pizsamaparty-n is ezt néztük. Egy vígjáték happy end-del természetesen. 
 Amint a végéhez ért a film, egyből megszólalt a kaputelefon. Nem mozdultam. Anyának és Fruzsinak biztosan van kulcsa, és a kódot is tudják, mást pedig nem várok.
- Csörög a kaputelefon. - Jegyezte meg Petra az apszolút nyilvánvaló tényt.
- Igen. Tényleg csörög. - Értettem egyet vele.
- Nem veszed fel? 
- Nem. - Szerintem ugyan ez is nyilvánvalóan fölösleges kérdés volt, mert ha fel akartam volna venni, már odamentem volna. - Majd abbahagyja. Anyáéknak van kulcsa, mást pedig nem várok. - osztottam meg vele is a gondolatmenetemet.
   Ültünk még egy darabig, de csak nem akart abbamaradni az idegesítő dallam.
- Biztos nem veszed fel? - Erre nem válaszoltam, csak elindultam az előszobába.
- Haló? - szóltam bele a telefonba.
- Zsófi, te vagy? - tudakolta egy izgatott hang. Felismerésem szerint Tomié.
- Nem. A római pápa. - Mégis hogy lehet ilyen hülyeséget kérdezni?!
- Látom újra a régi vagy. - Jegyezte meg a meglepődés legkisebb jele nélkül.
- Igen. - Szenzációs társalgás. Most ezért jött?!
- Szeretnél esetleg valamit mondani is, vagy csak azért jöttél, hogy megállapítsd, hogy nem dobtam fel a tappancsomat? - Na ez undok volt, de nagyon nem volt hangulatom kaputelefonon keresztül happy-csevelyt nyitni.
- Fel mehetek? - Hülye kérdés. Így se -úgy se lehet ilyenkor lerázni.
- Gyere. - Azzal kinyitottam az ajtót, és letettem a telefont.
- Tomi feljön. - Közöltem egykedvűen Petrával, mire ő elég szánalmas képet vágott.
- Jó, akkor addig én eltűnök a fürdőben, ha nem bánod. - Ez az engedély kéréstől elég messze volt. Inkább csak közölte, azzal már indult is a zöldajtós fürdőnk felé. Épp jókor, mert már meg is hallottam a türelmetlen kopogást.
- Nyitva. - Kiáltottam, holott még mindig az ajtó mellett álltam.
- Szia! - Rikkantotta Tomi, ahogy bemasírozott az ajtón. - Hogy vagy? - hülye kérdés, gondoltam magamban. Mégis hogy lennék ha hazaengedtek?!
- Jól. - Feleltem szűkszavúan, ám elég meggyőzően.
- Tessék, ezt neked hoztam. Hiányoztál már nekem... no és a srácoknak... - azzal egy takaros kis csokrot nyújtott felém, amin meg úgy meglepődtem, hogy jóformán szoborrámerevedtem ő meg kényelmetlenül állt egyik lábáról a másikra helyezve a testsúlyt. Végre volt annyi lélekjelenlétem, hogy elvegyem a csokrot.
- Köszönöm. - A hangom elég szánalmasan hatott, de igazából örültem, hogy egyáltalán meg tudok szólalni.
- Igazán nincs mit. - Micsoda minta-trásalgás. Régen ez nem ilyen volt.
- Vízbe is teszem. - Közöltem, és elindultam a konyhába. Meg is találtam a kék vázánkat az asztalon üresen állva, úgyhogy odahelyeztem a csokrot.
- Tényleg ... szép. - Próbálkoztam valami javított és kárpótló változattal, az előbbi béna 'köszönöm'-et kiegészítve.
- Tetszik? - Kérdezte felderülve Tomi.
- Igen. Igazán jól néz ki. - Ennyi. Ezt tovább már nem tudom ragozni.
- Fehér rózsa. Megjegyeztem. - tette hozzá mosolyogva.
   Igen, tényleg ez a kedvencem. Pár hete mondtam, amikor elhaladtunk egy ház előtt, aminek a kertjében csupa fehér rózsa volt.
- Igazán figyelmes. Most viszont látod, hogy élek még, úgyhogy ha nem bánod szeretném magamat kipihenni. - Próbálkoztam tapintatosan a tudtára adni, hogy egyedül szeretnék maradni.
- Ó.- Szóval vette az adást. De ahogy nézem lecövekelt egy időre a konyha közepén, tehát elkeztem búcsúzkodni.
- Akkor majd holnap hatkor. Szia. - Még mindig nem mozdult. - és tényleg nagyon kedves ez aaa virág. Köszönöm mindenkinek. - Ennél több illedelmességet nem lehet elvárni tőlem.
- Igazából ezt tőlem kapod. A többiek nem is tudnak róla... - Klassz. Ezt aztán meg kellett osztania velem. Mit lehet erre mondani!?
- Vagy úgy... Köszönöm. - Csak tűnne már innen a fenébe. Semmi hangulatom ehhez. Úgy megváltozott három nap alatt.
- Amíg nem voltál velünk rájöttem, hogy pokoli rossz lenne, ha ez így lenne. - Na nehogymár. Jobb, ha eltűnik innen minél előbb, mert ezzel a helyzettel nagyon nem tudok mit kezdeni.
- Aha. Hát most itt vagyok. Majd holnap találkozunk. Szia. - Azzal erőteljesen az ajtó felé toltam.
- Jólvan, jólvan... Megyek már. Csak vigyázz majd a jövőben. Nehéz lenne, ha elveszítenéle.. izé elveszítenénk. Már a többiekkel együtt. Amúgy üdvözölnek...
- Aha. Majd meglátom mit tehetek. És én is üdvözlöm őket, na szia! - Mostmár úgy istenigazából erőteljesen az ajtó felé tereltem, amennyire csak tőlem tellett.
- Hát akkor holnap. - Jegyezte meg az ajtóban állva. Inkább megállapítás volt, mint kérdés, tehát nem láttam értelmét kibúvót keresni.
- Holnap. Szia. - köszöntem el már harmadszor.
- Szia. - köszönt el még mindig az ajtóban állva, a távozás legkisebb jelét sem mutatva.
   Tehát becsuktam előtte az ajtót. Talán kicsit jobban vágtam be a kelleténél... De már nagyon idegesített ez a "beszélgetés".
   Abban a pillanatban kivágódott a fürdőszoba ajtaja, és Petra sétált ki Millivel a karjában.
- Erről beszéltem. - Jegyezte meg, mint valami szemrehányást.
- Aha. 
- Hmm... Ne haragudj, de elég goromba voltál. Virágot hoz, meg minden, te meg így kipaterolod. - Na ezt roppant igazságtalannak éreztem. 
- Miért? Talán a fürdőszobánkban dekkolva akartad tölteni a következő két órát?! - Förmedtem Petrára, bár a dühöm nem neki szólt.
- Jó, akkor köszönöm. De ne fogd rám. Előbb-utóbb nem fogod tudni így lerázni, szóval szokj hozzá a gondolathoz, hogy vagy jó képet vágsz az udvarlásához, vagy az egész baráti kör szétszéled. - Ez durva volt. Mi az, hogy udvarlás!? És nem vagyok én ekkora személy, hogy miattam menne tönkre az egész jó barátságunk, és összetartó baráti körünk. Ez hülyeség. Tomi nak pillanatnyi elmezavara van, effelől nem volt kétségem. Maximum két napig tarthat, aztán minden a régi lesz.
- Na várjunk csak. Szóval én erőltessem magamra a bájmosolyt és vágjak jó képet mindenhez, amit csak rám aggattok, mert különben gigantikus probléma lesz a barátságunkkal? Már bocs, de ez nagyon röhelyes. Te sem gondolhatod komolyan, hogy ez miattam lehetséges volna.
- Már miért ne!? Nem látod világosan a helyzetet. Mi viszont három napja csak a kétségbe esett szerelmest látjuk. És már mindenkinek elege van.
- Hát ez az. Semmi közöm a dologhoz. Én éppen nem voltam még magamnál sem, miközben ez történt. Nem kéne rám fogni. Ti is megmondhattátok volna neki, hogy hagyja abba, mert idegesít amit művel.
- Ez a te feladatod. Sok szerencsét. - Azzal el is viharzott az előszobába. Ajtócsapódás. Fantasztikus. Még csak ma engedtek ki a kórházból, és én máris kétszer keveredtem szóváltásba a barátaimmal. Két lábon járó szerencsétlenség vagyok...
 Azzal elkezdtem összekészülődni a zuhanyzáshoz...
Elgondolkoztam. Tulajdonképpen Petrának igaza van... Az én gondom lesz, hogy mit kezdjek a helyzettel. És őszintén szólva, nem volt kifejezetten rossz helyzet. Végre valakit érdeklek. Fehér rózsa. Egész kedves... Dehogyis! Csak barátok vagyunk! Ez így nem lesz jó... Talán tényleg csak pillanatnyi megzavarodottság szülte az előbbi helyzetet, és két nap múlva jót röhögünk rajta, hogy egyáltalán felvetődött ez a badarság. Na de velem mi van!? Most miért tetszik úgy hirtelen ez a helyzet!? Nem vitás. Talán mégis van valami enyhe agyrázkódásom...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Soft kombain

(Davidemori, 2019.06.03 18:29)

Всем,кто знаком с продвижением сайтов и закупкой ссылок,а также
с покупкой рекламы в Яндекс и Google этот СОФТ станет незаменимым
помощником.
У программы есть полная документация по настройки и запуску,а также
отзывчивая техническая поддержка,уроки на Youtube,закрытый форум с поддержкой
Русского,Английского,Немецкого языков.
При покупке по данным ссылкам предоставляется скидка!!!
Вам доступно (бесплатно) регистрация и в личном кабинете у Вас будет
возможность ознакомиться с документацией перед возможной покупкой.

http://offeramazon.ru/2019/05/27/методы-продвижения/

Kilian,Laccoste,Moscino-original

(Allensculp, 2019.05.04 10:35)

Предлагаем Вашему вниманию оригинальную парфюмерию всех мировых
брендов.У нас Вы можете заказать как оригинальный парфюм,так и
его аналог в виде тестера.Все известные и рекламируемые бренды:
Montale,Kilian,Kenzo,Lacoste,DG,Jadore,Tiziana Terenzi,Van Cleef,
Nasomatto,Sospiro,Frederic Malle,Ex Ninilo,The House of OUD,
Franck Boclet и многие другие...
Страница ВКонтакте https://vk.com/id109631928
ICQ 713718928 Дмитрий
Тел: +7 958 179 47 32 Дмитрий
Профиль Авито с объявлениями: https://www.avito.ru/user/cde450be5dc630e09aa44db7f697aa64/profile?id=1286398945&src=item
Профиль на Юле: https://youla.ru/user/581382d904559fdd2fd4a004
Мы находимся в Санкт-Петербурге.
В регионы отправляем почтой России(предоплата).
Рассматриваем сотрудничество на взаимовыгодных условиях.
По возникшим вопросам можете написать на почту
dima-s-86@mail.ru

Наша парфюмерия селективная,оригинальная и безумно стойкая.Гарантии качества.
Отправляем в регионы-оплата при получении.За счёт работы с регионами держим конкурентную цену.

grat

(krisztián, 2010.09.24 21:32)

jó kis történet csak remélem lesz benne jó kis bonyodalom

Nagyon OK!

(sumák, 2010.08.26 15:22)

Gratulálok, Eszty!
Egyre érdekesebb a történet. Lebilincselő a stílusod!!!
Sok sikert a továbbiakhoz!